Szempillanövesztő

A koreai smink története

A „Miért éppen Korea?” című cikkben elsősorban a bőrápolásról esett szó, ám a koreai kozmetikumok között a smink is előkelő helyet foglalt el már az ókorban is.

A koreai smink története a Három Királyság időszakára vezethető vissza, mely i. e. 57-től i. sz. 668-ig tartott. Akkor kezdődött a smink termékek készítése, majd a későbbi időszakban tetőzött.

Az ókori smink meglepően sok hasonlóságot mutat a mai divattal, például a szemöldök formája és színe már akkor is kulcsfontosságú volt. A szemöldökfesték növényi hamuból készült, elsősorban az indigó hamujából. Ez a smink fekete, kék vagy sötétbarna volt. A szemöldök formáját is kedvükre alakították a hölgyek, a legnépszerűbb forma a félhold vagy a fűzfalevél alak volt.

Az ajkak színezésére és arcpirosításra a pórsáfrány kivonatát alkalmazták.

A rizs és a köles porított formája volt a púder, mely minden smink alapját képezi. A rizsporból folyékony alapozót is készítettek, elkeverték vízzel vagy olajjal, mert így jobban megtapadt az arcon. Az arcbőr típusától függött, hogy vízzel vagy olajjal volt érdemes keverni.

 

A divat és a smink terjedése

A kultúra terjedésére jellemző, hogy fentről halad lefelé, tehát amit az elit fontosnak és értékesnek tart, az terjed el a nép körében is. A divat és a smink tekintetében azonban ez az irány éppen ellentétes.

Az évszázadokon át folyó megfigyelés azt bizonyítja, hogy a felsőbb osztálybeli hölgyek az alsóbb rétegekben kialakult divatot és smink tendenciát követik.

 

Sorozatgyártás kialakulása

A XIX. század végén új stílusirányzat és új smink jött divatba, mely elsősorban a nyugati kultúra terjedésének volt köszönhető.

A nyugati kultúra befolyásolta valamelyest a hagyományos koreai kultúrát, valamint a nyugati hatásra létrejött fogyasztói társadalom ösztönözte a koreai kozmetikum és smink termékek sorozatgyártását és tömeges felhasználását.

A XX. század elején a porból készült púder volt az első sorozatgyártású smink termék Koreában. 15 éven keresztül, 1915–1930-ig bestseller termék volt.

1920-tól a japán márkák uralták a piacot, így 25 éven keresztül a koreai kozmetikum ipar meglehetősen stagnált. Igaz volt ez a smink és bőrápoló termékekre egyaránt. 1945-ben a koreai kozmetikum ipar újjáéledt, mivel az ország felszabadult a japán gyarmati uralom alól.

A koreai kozmetikumok és smink termékek valódi virágzása azonban 1961-ben indult meg, amikor törvény tiltotta a külföldi termékek értékesítését. Ez nagyon jó lehetőség volt arra, hogy a sorozatgyártás, a fejlesztés, a kutatás, valamint a hagyományok újjáélesztése kibontakozhasson a smink és az arcápolás területén is.

Napjainkban a koreai kozmetikai termékek más nemzetek körében is nagyon népszerűek, amiben sokat segített a koreai hullám elterjedése. Mi, felhasználók hálásak lehetünk ezért a világméretű terjeszkedésért, hiszen a koreai kozmetikumok, valamint más smink termékek – például a BB krém típusok – minőségével szemben nagyon kevés más nemzet kozmetikai ipara versenyképes. Az óriási távolságok ellenére mégis megfelelő áron tudunk hozzájutni ezekhez a kiváló termékekhez.

Prémium kategóriás korrektorok